Bevallom, kevés fonalat koptattam eddig, hiába dolgozom a Fonallakban. :)
Gyerekkoromban megtanultam ugyan kötni is, és horgolni is édesanyámtól, meg a minden kézimunkához értő nagymamámtól, de nem jutottam velük olyan sokra, mint a varrással, így annál maradtam.
Egy időben emellett sok-sok indián karkötőt csomóztam, no, az jött vissza itt is először, amikor csatlakoztam a FonalLak csapatához, a DMC osztott hímzői után kipróbáltam a Perlét is (teljesen jó, csak dupla szállal kell venni), aztán a Catania színátmeneteseit szemeltem ki, szintén csomózásra, azok is szépek lettek. :) Lehet, hogy amiatt is kezdett érdekelni az Alize Puffy Fine-ja, hogy azt, ugye, a karkötőkhöz hasonlóan, eszköz nélkül, kézzel is fel lehet dolgozni.
Elsőre egy viszonylag kis darabnak, és egyszerű formának álltam neki belőle, egy babatakarónak. Azt gondoltam, hogy két kék és egy tarkabarka gombolyagból már elég jó méret lehet. 80 cm szélesre kezdtem (ez 60 szem), ennyit lefektettem magam elé belőle, aztán a folytatást visszafordítottam, és elkezdtem áthurkolni a második sort az elsőn.
Így haladtam:
A sor végén megint vissza, én úgy csináltam, hogy nem forgattam a darabot, mint kötésnél szokás, hanem az asztalon magam elé fektettem, a színével felfelé, és felváltva jobbról balra, majd balról jobbra haladtam a sorokkal. Mindig hátulról fűztem át a szemeket az előző soron, így a látvány a sima kötés képét adja.
Az első kék gombolyag végéig így folytattam. Ebből kb. 20 centiméter magas csíkom lett. Gondolva, hogy így a három gombolyagból kb. 60 centi magas végeredményre számíthatok, hozzáadtam még egy színt, mert az volt a tervem, hogy a takaró legalább olyan magas legyen, mint széles.
Hogy megtartsam a darab szimmetriáját, a zöld gombolyagnak a felét hurkoltam hozzá a kék csíkhoz, aztán váltottam a tarka-barkára, azt beleraktam teljesen, aztán a zöld másik felét, és végül a második kék gombolyagot. Így a hossza már kicsit több is lett, mint 90 centi, de az sose baj, később fogja kinőni a leendő gazdája. :)
A színváltásokat úgy oldottam meg, hogy a sor végén elhagytam az előző fonal végét, és a következő sort simán csak az új szín hurkaival folytattam, az elejéből kicsit annak is meghagytam az eldolgozáshoz. A fonalvégeket végül a takaró fonákjára hajtottam, és kézzel levarrtam, a vékony varrócérna elveszik a zseníliában.
Könnyen elkészíthető, gyorsan haladó projekt volt, “kezdő kötő”-ként is sikerélményt adott, már gondolkodom a következőn. :)
Mindenkit bíztatok, hogy próbálja meg, de vigyázat, függőséget okoz!
Zsuzsi
